A Jobbik ellenzi az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi megállapodást, álláspontjuk szerint az döntő mértékben befolyásolná Magyarország szuverenitását.
Gyöngyös...
Nem alakul parlamenti vizsgálóbizottság az amerikai beutazási tilalom kivizsgálására, miután az igazságügyi bizottság - az országgyűlési törvényre hivatkozva - csütörtökön nem vette tárgysorozatba ell...
A kommunista vezetők mind felelősséggel tartoznak a gulágért, ezért nem engedhetjük, hogy bármely intézmény Magyarországon egy kommunista nevét viselje – mondta a Fidesz országgyűlési frakciójának vez...
A kormány elkötelezett abban, hogy a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszert továbbfejlessze, és abban is, hogy az ágazatban dolgozókat anyagilag is megbecsülje - hangoztatta Czibere Károly, az Em...
Párbeszédet kezd a határon belül és kívül élő magyar fiatalokkal a kormány a következő három hónapban; a Rólad szól! elnevezésű program első, keddi budapesti állomásán Novák Katalin, az Emberi Erőforr...
A tények nem, csak a botránykeltés és az arra alapuló politikai akció érdekli az LMP delegációját a roma foglalkoztatási szövetkezettel kapcsolatban - írta szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményébe...
Az MSZP szerint a Fővárosi Közgyűlés idei költségvetésében elismeri, hogy Budapest "pórázon rángatott", pénzügyi önállósággal nem rendelkező városként működik.
Ezt Horváth Csaba, a szocialisták főv...
A Jobbik szerint a Fővárosi Közgyűlés által szerdán elfogadni tervezett költségvetésben az elmúlt évek problémái köszönnek vissza.
Tokody Marcell, az ellenzéki párt fővárosi képviselője a testület ...
Rövid időn belül újra egyeztetni fog a kormány a parlamenti pártokkal arról, van-e realitása annak, hogy Magyarország növelje katonai szerepvállalását az Iszlám Állam elleni harcban - mondta Szijjártó...
A kormány feladata, hogy a gyermeket vállalni akaró családok előtt lebontsa az akadályokat, és kiszámítható életpályát nyújtson nekik - mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, sajtó...
A Jobbik vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a "sorozatos Kubatov-botrányok kivizsgálása érdekében" - közölte Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján.
A jobbikos p...
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet és a terrorizmus elleni nemzetközi koalíciós erőfeszítések sikeréhez való magyar hozzájárulás növelését szorgalmazta Szijjártó Péter külgazdasági és külügymin...
